Spoilerek

Hamarosan hozom az új fejezetet addig is néhány spoiler:
- Michelle látta meg az erdőben Alice-t (bár gondolom sejtettétek :P)
- Sok visszatekintős rész lesz
- Még több Damon- Alice jelenet lesz
- Többet tudhatunk majd meg Caroline kilétéről
- Katherine akcióba lendül

8. fejezet- Az erdő szélén

Köszönöm szépen azokat a kommenteket amik tartották bennem a lelket! Meghoztam a 8.fejezet-et ami nekem nagyon nem tetszik. Michelle-t a végére raktam, és úgy tervezem, hogy inkább a köv. fejezet lesz az övé. Majd még meglátom. ^^ Jó olvasást. :)
____________________________________________

Rég nem gondolkoztam azon, hogy mi lehet Caroline-al. Nem is igazán ismerem őt annyira mindig is a szőke dívaként gondoltam rá aki engem észre sem vett. De most, hogy ilyen szomorúan itt állt előttem az anyja, és engem kérdez minden eddigi véleményemet félresöpörtem és megpróbáltam együtt érezni még akkor is ha a kedvem és az eszem nem éppen itt járt.

- Már egy jópár napja nem is láttam. Mióta volt az a támadás az iskolánál... – láttam, hogy a kis sztorijaim, hogy mikor láttam őt utonjára nem nagyon érdekelték. – Keresték már?
- Azt mondták, hogy mindent tűvé tettek érte, mert több mint 14 órája eltűnt, de semmi. Azt feltételezik, hogy vagy elszökött egy fiúval, vagy meghalt.

- Nekem fogalmam sincs, hogy hol.. – nem engedte, hogy befejezzem a mondatom.

- Segíts! Kérlek!

- Miért pont engem kér meg, hogy segítsek?

- Láttalak Caroline-al beszélni, és mert tudom, hogy Elenáék egy kicsit sem mozdulnának érte.

- De ők ismerik én csak látásból..

- De te vagy az egyetlen aki megtalálhatja. A rendőrségen nem engedik a magán nyomozást és a többiek oda mennének. Téged nem ismerlek annyira, de a lányom nagyon sokat mesélt róla. Tegyél meg mindent amit tudsz!
Sarkon fordult és elment, még csak esélyt sem hagyva a tiltakozásomra. Pár percem volt eltűnni az utcából amíg Damon-ék utánam nem jönnének. A hazafelé vezető úton, csak azokra a mondatokra tudtam gondolni amiket a Sheriff mondott.             Hogy találhatnám meg Caroline-t amikor alig ismerem?
-Alice! – amikor meghallottam a hangot a hátam mögül nem tudtam mitévő legyek. Elfussak vagy nézzek szembe vele. Damonnel.

- Damon.

- Miért nem mondtad meg?

- Mit mondhattam volna? Alig ismerlek... téged is és itt mindenki mást. Két mondat után máskor közöljem, hogy vámpír vagyok?

- Nem így gondoltam ugye tudod.

- Akkor mégis hogy? – szinte már kiabáltam hozzá, mert dühös voltam. Mégis, hogy gondolja mindezt amit most a fejemhez vág?!

- Nem tudom. Fogalmam sincs, talán... azt hittem már ismerjük egymást ennyire. Mi a teljes neved?

- Mégis miért?

- Mi a neved?

- Alice Pierce. Most örülsz? Elegem van abból, hogy ti mind azt hiszitek, hogy sokkal jobban tudtok nálam mindent. Pedig nem így van. És én ezt a beszélgetést most be is fejeztem.

Egyszerűen, de mégis egy kis bűntudattal folytattam az utam hazafelé. A harmadik utca után rádöbbentem, hogy annyira elkalandoztak a gondolataim a Damon- féle ügyről, hogy egyáltalán nem hazafelé tartok. Az erdő szélén álltam ahol már alig voltak emberek. Gondolkoztam, hogy egyek-e valamit ha már úgyis itt tömegforgalom. Megláttam egy lányt ácsorogni a buszmegállóban. Az arcát nem láttam mert pont háttal állt nekem ami mindig jól jön evésnél. Lassan, de magabiztosan sétáltam oda mögé és a nyaka fölé hajolva belemélyesztettem a fogaim. A száját befogtam így hát esély se lett volna kiabálni. Mikor befejeztem és felemelkedtem egy nem várt személyt láttam magam előtt. Reménykedtem benne, hogy senki nem lát, de úgy látszik tévedtem. Egy rövid barna hajú lány állt velem szembe, meglepődve azon amit lát.

Folytassam?

Hát igen... nektek köszönhető, hogy feltettem most ezt a kérdést. Leírtam a 7.fejezetet erre mit kapok: 1 kommentet... Nem vagyok akaratos, de azért ez elég rosszul esett. A komi határ 5, tehát amíg nem jön min. 4 komment addig ne várjatok új fejezetet. Amúgy sem jó a kedvem...

Új szereplő?

Nem akartam sok új szereplőt betenni, de most muszáj lesz úgyérzem. A következő részben megtudhatjátok ki is az a Michelle Forbes. Igen, Caroline egyik rokona, de ez még semmi. :P Na szóval a 8.fejezetben kiderül. Nem tudom még, hogy állandó szereplő lesz- e vagy nem, de oldalra kitettem őt is. Remélem felkeltettem sokatok érdeklődését! :)

7. fejezet- Minden kiderül

Sziasztok! ^^ Mivel meg van az 5 komment ezért itt van a legújabb fejezet. :D Szerintem fejlődtem, de ezt döntsétek el ti. A komi határ még mindig 5. :) A következő részben lesz egy új szereplő őt hamarosan bemutatom. Most pedig jó olvasást! :)
____________________________________________

7. fejezet- Minden kiderül.

Az éles hang zúgásától hamar összerogyottak a lábaim és már nem bírtam állni. Miután már én és Katherine is a földön feküdtünk kínok közt hirtelen csönd lett. Még egy tű csattanását is meg lehetett volna hallani.
- Remélem tanultál a leckéből, Alice! Ilyet máskor ne. – fejezte be a mondatát Isobel aki igaz hirtelen jött be a szobába ugyanolyan hirtelenséggel távozott is.
- Tudtam. – folytatta a mondanivalóját Katherine.
- De azt, hogy mi közünk van egymáshoz azt nem.
Vetettem még rá egy pillantást majd kivonultam a szobából, le a lépcsőn egyenesen ki az ajtón. Meg sem álltam a Grill- ig ahol egy ismerős arcot sem láttam, így bementem kértem egy italt és leültem. Az agyamban egy csomó gondolat volt, úgy kavarogtak mint ha egy tornádó lenne. Jó lett volna összesöpörni és kidobni őket, de ez nem mehetett olyan könnyen, hisz ha nem is épp ezeken járt a fejem mindig befurakodott az egyik. Hirtelen egy illat csapta meg az orrom, egy illat amit én mindig is kellemesnek tartottam, de most nem hiányzott. Damon jött be egyenesen a pulthoz ment és rendelt. Utána körülnézett, felmérte a terepet és engem is meglátott. Ahogy sejtettem, idesétált.
- Szia, Alicee. – a mondat végét addig húzta amíg le nem ült a mellettem lévő székre.
- Damon.
- Most haragszol? Nem én tehetek róla, hogy Elena ilyen rámenős. – így közelebbről Damoból áradt az alkoloh szaga és ez még a beszédén és a mozgásán is meglátszott.
- Mennyit ittál?

- Csak egy picit. – még az ujjával is mutatta azt a „picit”.
- Nem kéne hazamenned és ki aludnod magad?
- Hazakísérsz? – egy játékos mosolyt vetett rám.
- Gyere!
Damon szinte már alig állt a lábán, vánszorgott néha még belém is kapaszkodott, hogy nehogy elessen.
- Iitt lakok!- mutatott a házukra. Tudtam, hogy ott lakik hisz már jártam bent, ezzel szerintem ő maga is tisztában van.
- Nem mondod, Damon? Erre magamtól is rájöttem.
- Hívd fel Carolin- t!
- Ki az a Carolin? Nem Caroline akart lenn?
- Igen a kis szőkét. – a szemet forgatva elő vettem a telefonom és már tárcsáztam is Caroline számát. Egy kis idő múlva lettem a telefont.
- Nem veszi fel.
- Bejössz? – kérdezte Damon udvariatlanul és mogorva hangon.
- Egyedül is be tudsz menni nem? Akkor hajrá!
- Légy szíves, Alice gyere be! – na ez már fokkal hívogatóbban hangzott így Damonnal együtt az ajtó felé vettük az irányt. Benn Bonnie és Elena vártak már ránk. Vagyis inkább, csak rám. Érezhető volt a feszültség.
- Alice, tudjuk ki vagy.- azért most valahogy nem éppen erre számítottam és még az időzítés sem jött valami jól.
- Alice én mondtam Bonnie- nak, hogy ne most, de tudod milyen hajthatatlan... – kezdett el magyarázkodni Elena.
- Miért mi? Netalántán vérfarkas? – Damon hangos nevetésbe kezdett.
- Vámpír, Damon. – Bonnie olyan erővel emelte ki az utolsó szót mintha valami bűncselekményt követtem volna el. Damon eközben rendesen felállt, kihúzta magát és aggodó arccal rám pillantott.
- Ez igaz? – tudtam, hogy eljött az idő, hogy visszatérjek önmagamhoz és kilépjek a hazugságokból. Nehéz volt ezt tenni, de eljött az ideje.

- Sokáig tartott rájönni. – cinkos mosolyt vetettem Bonnie-ra – Igen, Damon vámpír vagyok, elég régóta. Mi is találkoztunk már, de nem hiszem, hogy felismernél, mert épp halottként feküdtél előttem. És igen, Katherine a testvérem. Na, de most ha nem haragszotok van még egy kis dologom! – megint a vámpírképességeimre hagyatkozva kirohantam a házból és becsaptam magam mögött az ajtót. Még az utca végére sem értem el mikor Caroline anyja hirtelen elém állt:

- Hol van a lányom? – látszott rajta, hogy visszatartja a sírást.
- Mi történt? – kérdeztem vissza.
- Már két napja nem jött haza és nincs sehol. A rendőrségen tegnap óta keresik és ma azt mondták, hogy valószínűleg meghalt.

3.lépés is kipipálva: kész az aloldal!

Na, kattintgatásra fel, hiszen az aloldal újra üzemel! Mindenki figyelmébe ajánlom, hiszen fontos dologok vannak/lesznek rajta. :)
Megnézem az aloldalt!
Aki még nem tette meg az olvassa el a hatodik fejezetet és véleményezze! Köszönöm. :D

6.fejezet- Delena

Itt is lennék a legújabb fejezettel. Őszintén szólva nekem nem tetszik, kijöttem a gyakorlatból. Kicsit rövidre fogtam az egészet, nem tudom miért. Nem is izgalmas... na mindegy befejezem a saját történetem szidását. Bevezetem a kommenthatárt. Min. 5 kommentet kérek vagy a csetbe vagy hozzászólásba, addig nem lesz új fejezet. A köv. rész nem tudom mikorra várható, mert megyek Pestre. Majd úgyis észreveszitek. ^^ Egyébként ez a Delena páros nem lesz állandó, nyugi. :P
____________________________________________

Egyből miután rávettettem magam a mentősre ugyanott találtam magam. Damon mellett álltam rezzenéstelenül. Úgy látszik már Mystic Falls- ba is elérkezett a mágia és ezzel együtt a boszorkányság is. Damon, Elena és én is elmélkedve álltunk az egész katasztrófa közepén, de mind végig máson gondolkoztunk, míg nem megérkezett még több mentős és rendőr a helyszínre akik eltereltek onnan minket. A hazafelé tartó út is csöndesen telt, míg nem Elena megtörte ezt:
- Mi van, Stefannal? –kérdezte csüggedten.
- Reggel óta nem is láttam. Szerintem már este sem volt otthon.
- Te nem tudsz róla semmit, Alice? –mivel már a beszélgetés kezdetén sem figyeltem, ezért válaszom is teljesen értelmetlen volt.
- Micsoda? Én? Stefanról? Na ne nevettess. – Damon és Elena is rettentő furcsán néztek rám.
- Oké mindegy, szerintem ma Elena még nyugodtan aludj és reménykedj. Ha nem lesz semmi akkor holnap elmegyek és megkeresem Stefant. Most pedig hazakísérjelek?
Automatikusan válaszoltam volna, ha Elena közbe nem szólt.
- Persze, Damon. – először azt hittem, hogy tőlem kérdezte.
- Alice, téged is?
- Nem kell, kössz. Hazatalálok. – és ezzel a  mondattal be is fordultam rögtön a következő utcába. Természetesen nem hazafelé vettem az irányt hanem szorosan Damon és Elena mögött mentem, hogy megfigyeljem őket. Szótlanul mentek egymás mellett, látszott, hogy mind a ketten másról gondolkoznak. Mikor megérkeznek Elena házához, Damon felkíséri egészen az ajtóig. Onnantól pedig már csak a képességeimre hagyatkozhattam a lehallgatásban.
- Damon! Meg fogod találni Stefan-t?
- Mindent bele adok... – de a mondatába belezavart az, hogy Elena megcsókolta őt. Ezek után már, csak annyi következett, hogy Elena bemenjen a házba, de én azt már nem vártam meg. Ennyi bőven elég volt az egész „filmből”. Sértve indultam haza. Az út körübelül 5 percig tartott, mert siettem. Otthon aztán másra sem vágytam, hogy bedőljek az ágyamba és aludjak, de persze ez nem valósulhatott meg, mert ott volt ő is. Egy régi ellenségem akiről azt hittem, hogy elfelejthetem az egész életemre, de most mégis ott állt előttem.
- Szervusz, Alice. Rég nem láttalak, de nem is változtál sokat. Még mindig szép vagy. – kirázott a hideg a hangjától.
- Mit keresel itt, Isobel?
- Van nekem egy lányom nyilván tisztában vagy vele. Elena. Érte jöttem el.
- Ő a lányod? Mi az oka a hasonlóságnak közte és Katherine közt? Ha ők hasonlítanak én miért nem?
- Túl sok kérdésed van, édesem. Majd idővel mindenre rájössz, hidd el. – ezzel a mondattal befejezte és már el is tűnt  a szobámból. Ezek után persze érthető reakció, hogy átrohantam Katherine-hez.
- Te tudtad, hogy Isobel lány Elena?
- Persze, hogy tudtam. Ez nyilvánvaló.
- És neked mi közöd mindehhez? – viszont a válaszát már nem sikerült megtudnom, mert hirtelen az össze villany lekapcsolódott a házban és egy iszonyú éles, visító hangot hallottunk. Legalábbis mi, vámíprok.

1.lépés kipipálva: új kinézet

Mint láthatjátok új kinézet került fel: egy elég nyárias dizi. Tehát kész az első lépés az újítás felé. Nos tegnap igértem, hogy megírok egy újabb fejezetet is, de erőm az nincs hozzá... sajnálom. Ha lesz egy kis kedvem még ma megírom, ha nem holnap biztosan. Na, de kérnék majd kommenteket a csetbe! Köszönöm.^^ :) Sziasztok! :D

Holnap újranyitás!

Sajnálom, hogy nem voltam, de most megint kedvet kaptam az íráshoz. Holnap elméletileg újranyitás lesz. Már készítem a kinézetet is, és megírom az új fejezetet! Addig is türelem! :)

Új aloldal

Létrehoztam egy aloldalt aminek a lényege, hogy kik is a történetem szereplői és, hogy milyen lesz a következő fejezet. A fejlécben találtok majd leírást(jelenleg 1x08 nem 1x07)és egy képet a fejezteből ill. nem sokára felrakom a szereplők leírását. Katt a képre az oldalért és írjatok oda is mert nagyon fontos szerepe lesz! :P

Fejezet kiegészítés (4.fejezet)-Hol volt Caroline?

Az 4.fejezetben miután Elena és Alice kifutnak a suliból nem derül ki, hogy hová tűnt Caroline. Most elírtam egy fejezeteben amihez a VD 2x13-ik része adott ihletet. Caroline fanoknak nem ajánlom, én is az vagyok és őszintén szólva én is sajnálom most szegényt pedig ez csak egy fanfiction xD. Na de mindegy olvassátok el de nem kérnék hozzá negatívumot mert szerintem elég jól körülírtam mindent. A 7.fejezet hamarosan jön. A fejemben már az egész megvan és nagyon jó lesz! :D
__________________________________________________________________________

/Caroline szemszöge/

Miután Elena és Alice elrohantak arra gondoltam, hogy én is kimegyek hátha szükség van a vámpír képességeimre, de valami megakadályozta hogy kimenjek. Valaki befogta a számat hátulról, de olyan erősen hogy nem tudtam szabadulni. Felsikítottam amikor egy verbénás zsebkendővel a számhoz ért. Ezek után egy fa darabbal próbált leütni és sikerrel is járt. Amikor felébredtem egy ketrecben voltam egy elég szép és nagy házban. Lépteket hallottam:

-Örülök, hogy magadhoz tértél! Remélem Tod jó munkát végzett! –egyből felismertem, hogy ki is ő: Isobel, Elena édesanyja.

-Mit akarsz? –alig kaptam levegőt és rengeteg helyből véreztem.

-Csak egy pár információt a kis barátodról.

-Én Elena barátnője vagyok. Miért csinálod velem ezt?

-Ne terljük a szót rendben? Mondtam valamit, most pedig választ várok rá.

-Nem mondok én neked semmit!

-De igenis mondasz! Tod! –láttam amint egy nagy, izmos ember odajön majd elővesz a zsebéből egy fa szerű kést. Közelebb jött hozzám, megfogta a kezem és felhasította a fával. Isobel láthatóan jól érezte magát a sikításaim közepette.

-Szóval beszélsz? –válasz helyett én csak sírtam.

-Azzal a barátnőddel kapcsolatban szeretnék kérdezni akivel a wc-n beszéltél.

-Alice neve…és…és…

-Ne húzd az időm! Van mással is dolgom!

-Vámpír.

-Eddig ezt én is tudtam. De Pierce ezt is tudod? És, hogy sokkal több gonoszságot elkövetett mint Katherine meg én egybevéve.

-Ezt nem tudtam. –kezdtem egy kicsit feloldódni, de rájöttem hogy kár volt.

-Sok mindent nem tudsz még szöszke. Lenne még egy kérdésem: mit akar itt Alice? Mindent tudni akarok.

-Én nem tudom! –Isobel rá mosolygott Tod-ra aki megint támadásba lendült: most egy üvegcsét vett ki a mellette álló szekrényből amiben szerintem verbéna volt. Közelebb jött és rám öntötte. Ekkora fájdalmat még életemben nem éreztem. Mintha minden erőm csak most hagyta volna el a testem és végre újra ember lehetnék azzal a csekély erővel ami megint elhagy. Ha így folytatják biztos, hogy se ma, se soha többé nem megyek haza.

-Szóval mit tudsz még? Most már nem csak Alice-ról hanem Damon-ról meg a többiekről is szeretnék hallani!- Isobel egyre dühösebb lett mikor nem válaszoltam.

-Tod egy kicsit szeretnék elbeszélgetni a szőkeséggel. Ha lehet…tudod mire gondolok? –egy bizalmas mosolyt vetett Todra aki még egyszer rám öntött ebből az üvegből és elájultam. Újra a házban ébredtem csak egy székhez kikötözve. A nyakamon egy póráz szerűség volt erősen körbetekerve, a lábam és a kezem úgyszintén leszorítva.

-Na most már lehet, hogy beszélsz! Mi közük van egymáshoz Damonnak és Alicenak?- Isobel nagyon harciasan és szigorúan faggatott.

-Én úgy tudom, hogy barátok.

-És Stefannak és Alicenak?

-Stefan már régóta eltűnt.

-Mi volt még Mystic Falls-ban amíg nem jártam itt?- erre már nem válaszoltam. Nem volt erőm elmondani mindazt amiken átestünk. Isobel a szemével méregetett engem, miközben Tod megint odajött hozzám. Semmi jóra nem számítottam. Megfogta a póráz végét és elkezdte húzni. Addig még nem ért a nyakmhoz így nem éreztem, hogy verbénával van bekenve.  M iközben húzta, Isobel egy pisztolyt vett elő amivel a fejemre célzott. Egy fa golyó hatol mélyen a homlokomba így még jobban és erőteljesebben sikítottam.

-Mára szerintem ennyi lecke elég volt neki. Vidd le. Holnap újult erővel mesélhet, de ne feledd! Csak semmi vér neki. Kiszívhatja mondjuk a sajátját!- és megvetően pillantott rám aki vérzett a kezéből, a hátából, a fejéből és árad belőle a verbéna szag. Tod kikötözött majd egy lenti pincébe hurcolt és bezárt.

-Jó éjt! Vacsorád a saját véred! –ennyit kaptam búcsúzóul. Megmozdulni sem bírtam a fájdalomtól.

Évszázadokon át-5.fejezet

Kb. 1 órája raktam fel a 4.-et de már itt is a következő. Ez az első visszaemlékezős részem de szerintem jó lett! :))
Néhány FONTOS szabály:
-Péntekig vagy szombatik tuti biztos hogy nem lesz új rész mert hétköznap nem gépezhetek.
-Ez nem ugyanott folytatódik ahol a 4. abbamaradt azért mert:
1.Hogy izguljatok xD.
2.Ez egy visszatekintős rész mert ilyen még nem volt. :))
Komit kérnék a chatbe vagy a kommentekhez! :)) Kicsit hosszabb lett mint szokott lenni de nem baj. Szerintem jó. Jó szórakozást: Lyra.
___________________________________________________________________________
Mystic Falls 1827.

Évszázadokon át

Katherine épp a szobájában csókolgatta Damont amikor Emily benyitott:
-Bocsánat Miss.Pierce de várják odalent. A húga az.

-Máris megyek Emily! –gyorsan felkelt az ágyból, felöltözött és lement.

-Üdvözlöm! –köszönt rám szívélyesen és én is viszonoztam. Kimentük a Salvatore birtok kertjébe sétálni mire megtörtem a csendet:

-Mikor akarsz innen elmenni?

-Még egy kicsit játszadozom ha nem haragszol. Itt amúgy is jó nekem. Van ennivaló –és a portásra mosolygott aki a kert szélében állt-és két helyes fiú is. Miután elváltoztattam őket mehetünk!

-Hogy érted hogy mehetünk? Én nem maradok itt.

-Dehogyisnem! Üdvözlöm Stefan!

-Mi? –nem értettem a végét a mondatnak,de akkor észrevettem Stefant és én is köszöntem.

-Hogy vannak?

-Remekül köszönjük!

-Felvitték a csomagjaikat és…- nem fejezte be csak engem nézett.

-Bocsánat de mit néz? –kicsit belenevettem a végébe.

-Ja semmit elnézést! Bejönnek? Most szolgálják fel a vacsorát!

Vacsora után készülődtem lefeküdni. Nem értettem azt viszont hogy amikor Katherine-nel beszélgettünk akkor két fiút említett én viszont csak eggyel találkoztam. Hajnalban ébrettem fel egy puska lövésre és sikításokra. Gyorsan felvettem az egyik ruhámat amit nem volt túl macerás összekötözni hátul és kirohantam a villából. Kint valaki hátulról befogva a számat hátrahúzott. Mikor megfordultam Stefan állt előttem könnyező szemekkel.

-Mi történt? –kérdeztem értetlenkedve miközben letöröltem a könnyeket az arcáról.

-Az este Katherine lelepleződött, hogy…mi…is ő…valójában. –nyelt egyet.

-És még?

-Elvitték, de nem tudtuk a kocsit követni. Én segíthetek önnek viszont elmenekülni, ha már a testvérét nem tudtuk megmenteni.

-Nem kell. De ennyit adhatok! –és megcsókoltam. Mivel már motoszkált valaki a bokorban levettem a számat a szájáról és elfutottam az erdő felé. Ahogy megbeszéltük az este Katherine-nel: megtámadom és megölöm a kocsivezetőt aztán kiszabadítom őt. A tervbe viszont nem volt belevéve hogy amikor odaérek egy elegáns férfi próbálja feltörni a zárat. Nem akartam odamenni mert láttam hogy az akciója sikerült: Katherine kiszabadult, de őt ez nem nagyon érdekelte mert leütötte a fiút.

-Ezt most miért kellett?

-Bemutatom Damont!

Nem hallottam már eléggé a szívverését ahhoz hogy tudjam él még.

-És miért kellett megölnöd?

-Mert tegnap szétrombolta a terveimet. Szóval…azt csinálsz vele amit akarsz. Én addig iszom egy kicsit!- és az ájult vezető nyakát kezdte szívni. Gondolkoztam hogy most mit tegyek Damonnal mert mindjárt meghal. A végén arra jutottam hogy adok neki a véremből hátha túléli. Beleharaptam a csuklómba hogy jobban jöjjön a vér belőle és a szájához raktam. Nekem nem fájt sokszor csináltam már ilyet, meg hát nem is szívta mert nem volt eszméleténél. Már 5 perc is beletelt úgyhogy elvettem a kezem és pont Katherine is végzett a sofőrrel.

-Ezt most miért csináltad? Sosem voltál az a fajta aki „csak úgy ad a véréből”.

-Igen de szimpatikus. És miattad most ne haljon meg csak úgy ember aki szeret téged.

-Akkor ott van a sofőr! Bár rajta már nagyon tudnál segíteni. –felnevetett és elindultunk a kocsival. Én nem tudtam vezetni tehát Katherine hajtotta a lovakat. Szép volt a táj este. Reggel Damon egy tó mellett ébredt miközben Emily a száját törölgette.

-Mi..mi történt?

-Damon! Kivel volt az este?

-Egyedül.

-És Katherine adott magának a véréből?

-Nem.

-Pedig valakinek kellett mert az átváltozás elkezdődött!

U.I.:A végén képzeljetek el két döbbent fejet (csak mert ezt már nem tudtam hogy kifejezni )XD.

Előzetes-Évszázadokon át

Megpróbálom estére megírni és akkor majd szombatom hozok egy új fejezetet!
Szóval az 5.fejezet- Évszázadokon át előzetese:
Katherine és Álice két 500 éves vámpír. Vajon milyen volt az életük azelőtt hogy Mystic Falls-be költöztek? Két vámpír fiú közt őrlődve Katherine-nek biztos nem nehéz, de Alice-nak annál inkább: megismerve Stefant egy kicsit kezdett kételkedni a saját életében. Mindent eldöntött egy csók köztük, de aztán elkellett menekülniük a városból és elszakadtak egymástól. És ez mind miért volt? Kiderül az 5.fejezetben :)).

4.fejezet

Ehhez most nincs cím mert nem tudok xD. Komikat a chatbe! :)) U.I.: kicsit rövid és uncsi de nem volt ihlet.

______________________________________________________________________

Az egészbe csak Katherine zavart bele.

-Ó bocsánat de…Judith néni hív, én meg hallottam hogy itt vagy. De azt hittem hogy egyedül!- nézett Damora.

-Jó megyek! Szia! –Katherine becsukta utánam az ajtót és így szólt:

-Kell a másik is?

-Mire gondolsz?

-Stefan. Kölcsönadhatom hogy mindkettőjükkel játszhass. De persze ha csak Damon akkor vidd, rá nincs szükségem.

-Te totál hülye vagy! Nem is hívott Judith néni, ugye? Csak te szórakozol velem mert nem ismersz. Én támadok ha kell még rád is.

-Ismerlek eléggé hogy tudjam: le tudlak győzni a saját játékomban.

-Ez nem a te játékod!

-Akkor a miénk! Egyre megy!- azzal vállat vonva felsétált a szobájába. Én egy órával később feküdtem le aludni. Reggel a telefonom keltett, de nem azzal a zenével amit én állítottam be. Ezen persze hamar túltettem magam és elindultam iskolába. Fél óra se telt bele hogy megérkeztem és egyből a női mosdó felé vettem az irányt. Caroline volt bent és épp a kabátját vette le. Ismerem már egy ideje de nem sokat beszéltünk eddig. Olyan tipikus kurvának tűnt és tűnik most is. Reménykedtem hogy nem szólal meg de végül megtörte a csendet:

-Tudom mi vagy! Már egy hete tudom de eddig nem voltunk olyan helyzetben hogy beszélhessünk.

-Oké. –nem próbáltam meg letagadni mert én is tudtam mi ő.

-Ennyi? Már bocsi de ennél többre számítottam! Kicsit lehetnél meglepődve vagy valami…

-Te is az vagy! Ami én. –a végén elcsuklott a hangom.

-Mi az igazi neved?

-Alice.

-De Alice micsoda?

-Pierce. Petrova ha így jobban tetszik. –és kimentem a mosdóból.

-Alice! –Elena rohant felém a könyveivel.

-Mi van?

-Egy támadás. Megint. Figyelj Caroline elmondta a Petrova-s sztorit ezért hozzád jöttem. Két járókelő meghalt 6-an pedig súlyos sebeket szereztek.

Ki mentünk az iskolából, hogy én is meg tudjam nézni, de én először Damont láttam meg a túloldalon. Amikor már a  földön fekvő emberekre koncentráltam megláttam valamit. Odamentem az egyik halotthoz és megnéztem a kezét. Egy Mystic Falls térkép volt rárajzolva az ujján pedig egy nap elleni gyűrű. Feltehetőleg Stefané volt mert a Salvatore név volt belekarcolva. Damon is odajött hozzám és a már majdnem ájult Elenához.

-Damon ez Stefan gyűrűje! –szólalt meg Elena repedt fazék hangján.

-Én tegnap délelőtt óta nem láttam Stefant. –és levette róla a gyűrűt. Hirtelen vaalmi szagra lettem figyelmes. A vérre. Már vagy 1 teljes napja nem ettem mert nem volt rá időm most pedig itt van ez a sok hulla, mentős és nézelődő. Damon meglepettem bámult rám aztán megszorította a karom. Elena hitetlenkedve fordult felénk és megijedt tőlem. Rájöttem hogy mi történt: előjött belőlem az a szörny akinek eddig tudtam parancsolni. De most már nem megy. Damon szorításából kikecmeregve rávettem magam az egyik mentősre.

Új dizi *-*

Visszatértem xD. Új dizit hoztam ezután pedig felteszem az új fejezetet! Szeretnék már egy rendszert hogy pl. 2 hetente felrakok egy részt de őszintén szólva nincs rá időm a 2 honlapom mellett, de tagnap unatkoztam és megírtam most pedig visszajött a kedvem! :D Komikat a chatbe kérek a diziről! :))

3.fejezet: Leleplezés

Kicsit nah jó nagyon késve tudom de meghoztam az új fejezetet! Lehet hogy rövid lett de őszintén mondva nem volt rá időm mert van egy honlapom és azt is szerkeszteni kell. A másik oldalamért ami egy fansite katt IDE.
Szóval itt van komikat a chatbe ill. megjegyzésekbe! (:
_____________________________________________________________________________________

Sokáig tartott amíg rendesen ki tudtam nyitni a szemem és felmérni a külvilágot. Ugyanott voltunk, pedig azt hittem legalább egy kórházba bevisznek. Pár perc múlva Damon oda jött hozzám míg egy beszélgetést szakított meg egy rendőrrel:

-Jól vagy? Megkértem Bonnie-t hogy ne hívjuk ki a mentőket!

-Miért ne? Amúgy jól vagyok.

-Tudod egy vámpírnak nem tesz jót ha kórházban van! – Vajon honnan tudja?

-Miről beszélsz? –próbáltam feltápászkodni.

-Tudom mi vagy! Egy ember nem esik csak úgy össze vér láttán. Ja és Pierce vagy, nos ebből jöttem rá legelőször.

Damon felsegített, de én nem mertem megköszönni. Remélem nem mondja el senkinek mert az nagy veszteség lenne.

-Mi történt? – összeszedtem minden bátorságomat és megszólaltam.

-Még a rendőrök sem tudják. Én is majdnem elájultam de Damon akkor kihívta a rendőrséget és…ott volt ugye…Elena…de…ő…- Bonnie szavába Damon hirtelen közbevágott mert megunta a dadogását.

-Azt mondtak Elena mindjárt jobban lesz és kijöhet a mentőkocsiból. – Én eddig észre se vettem hogy kihívták a mentőket is. Elena véres karral mászott épp ki az egyik mentőkocsiból. A pulcsi ami rajta volt teljesen szét volt szaggatva és a nadrágja sem volt éppen tiszta.

-Damon! –úgy mondta ki ezt a nevet mintha nem lenne körülötte senki csak Ő. Nekem Damon a megismerkedésünk óta szimpatikus volt tehát Elena részéről én ezt támadásnak vettem ezért közbeszóltam:

-Hogy vagy?

-Jól, köszi. Azt mondták hogy menjek haza és pihenjek le. – A szeme sarkából megint Damonre pillantott, mintha elvárná hogy kísérje haza. Szerencsémre Elena lemondhatott a kis közös útjáról Damonnel mert én és Bonnie is mentünk velük.

-Én szerintem haza megyek!

-Jó. Szia Bonnie!

Amíg meg nem érkeztünk senki nem szólt egy szót sem, kivéve egyszer Elenát aki csak feljajdult a fájdalomtól amit érzett a karjában.

-Ha jó akkor én megyek és lepihenek! Sziasztok!

Mikor fordultam meg hogy megyek haza oldalról elénk sétált valaki. Azt hittem és Damon is hogy Elena de én hamar rájöttem hogy nem ő a karja miatt.

-Sziasztoook! –az o betűt jó sokáig elhúzta a végén.

-Katherine! –tehát Damonnak is leesett.

-Igen Damon? Rég találkoztunk nem? Fel kéne egy kicsit frissíteni az emlékeidet.

-Nem hiszem. Te voltál aki megölte azt a sok embert?

-Ilyet feltételezel rólam? Tudod a környezetedben más vámpír is van –és rám pillantott- tehát ne hidd azt hogy én voltam.

-Nem Alice volt mert ő végig velem beszélt!

-Ez igaz…de nem én voltam. És ha már te is képben vagy Alice-szal kapcsolatban akkor szerintem nincs miről beszélnünk!

Katherine eltűnt.

-Haza kísérjelek?

-Nem kell köszi…

-Azért haza kísérlek.

Egész úton beszélgettünk, de szerencsére nem vámpír témákról hanem a támadásról ami délután történt. Mikor megérkeztünk épp hogy indultam be mikor Damon hátulról megfogta a kezem. Megfordultam, ő pedig közel hajolt és eltolta a szemembe lógó hajszálakat. Egyre közelebb hajolt de csak óvatosan mert nem tudta mire számíthat és gyengéden megcsókolt.

2.fejezet: A rémület foka

Itt a második fejezet egy képpel együtt Alice-ról hogy el tudjátok képzelni! ;)

____________________________________________________________________________

Reggel épp hogy csak elindultam iskolába megjelent Katherine. Nem baj hogy visszajött de talán ez nem a legjobb alkalom.

-Szia! Mit keresel itt?

-Csak meglátogatlak téged meg hűn szeretett nagynénédet Judith nénit.

-Igazán nem volt rá szükség! –és már indultam ki az ajtón. Nem nagyon akartam ott hagyni Katherine-t de amúgy is majdnem elkéstem. Észrevettem a suliban hogy hiányzik Elena. Megkerestem Bonnie-t hátha ő tud róla valamit.

-Szia Bonnie! Te tudod miért hiányzik ma Elena?

-Igen tudod a barátja Stefan tegnap elment és nem szólt neki ezért most otthon bánkódik utána.

-Szegény…

-Hidd el jobb lesz neki nélküle…majd Damon vigyáz rá…

-Damon Salvatore?

-Igen. Ismered?

-Találkoztam már vele…

-Akkor délután hárman át is mehetünk hozzá. Legalább kirángatjuk otthonról Elenát.

3-ra beszéltünk meg egy találkozót a Grillbe. Mikor oda értem láttam hogy Elena és Bonnie is ott vannak már.

-Akkor mehetünk?

-Persze!

Igazából nem tudtam hol lakik Damon de az út könnyen megjegyezhető volt. A ház egy hatalmas régi kastélyra emlékeztetett a nagysága miatt. Damon otthon volt, hallottam amikor gyalogol az ajtóhoz hogy kinyissa.

-Mit akartok? -először nem vett észre de aztán meglátott.

-Szia beszélhetnénk? –Elenán és Boonie-n is teljesen átnézett ezt csak tőlem kérdezte.

-Persze! –Damon mikor bementem simán rázárta a lányokra az ajtót.

-Szóval mi az?

-Te Pierce vagy ugye?

-Igen.

-És ismered Katherine Pierce-t?

-Kit? Nem, biztos egy régi rokon.

-Jó csak ennyi… -a terve nem jött be mert én nem mondhatom el ki vagyok. Hirtelen sikítás hallatszott kívülről. Bonnie volt az a hangját biztos mértékben megismerem. Damon és én egymásra néztünk majd kirohantunk az ajtón. Ami ott várt az maga volt a katasztrófa. Elena a földön feküdt vérző nyakkal, Bonnie sikoltozott és még 3 ember feküdt a járdán. Halottak. Mind halottak voltak kivéve Elena. Neki hallottam a szívverését.

-Bonnie! Nyugodj meg! Mi történt? – Nem szólt semmit hanem sírva átölelt. Percek kellettek ahhoz hogy magához térjen és végre meg tudjon szólalni:

-Nem tudom. Beakartam kopogni de Elena felsikoltott ezért megfordultam és ezt láttam. Pedig csak kb. 15 másodpercre fordultam meg.

Hirtelen valami fájdalmat éreztem a mellkasomban. Nem bírtam tovább. Összeestem.

1.fejezet: Alice Pierce

Elkészültem az első fejezettel remélem tetszik! Hamarosan jón a második!

____________________________________________________________________________________

Egy teljesen átlagos napnak indult az egész. Új suli, új lehetőségek. Sajnos nagyon korán értem be ezért leültem az angol terem elé és csak vártam hátha megjön valaki. Szerencsére a nagynénémmel már tegnap beiratkoztunk és elkértük az órarendet. A nagy visszatekintéseimből arra lettem figyelme hogy egy lány lodobja mellén a táskáját. Mikor felnéztem azt hittem csak viccelnek velem. Nem hittem a szememnek. Nem mertem megszólítani ezért csak vártam hátha észrevesz. Barna haja szög egyenesen ki volt engedve, ruhája pedig farmer, tornacipő, póló meg egy pulcsi.

-         Szia! Mi még nem találkoztunk Elena vagyok!

-         Oh, biztos nem mert még új vagyok. A nevem Alice. – mosolyt erőltettem az arcomra hátha nem veszi észre a döbbenetemet. Megjött még egy lány akiről pontosabban tudtam hogy ki ő. Bonnie Bennett, boszorkány. Egy fesztiválon találkoztam vele New Yorkban mikor nyaraltak.

-         Szia Bonnie! – Elena meglepődött hogy ismerem.

-         Szia! Hogy kerülsz ide? Azt hittem nyáron látjuk egymást utonjára!

Leült mellém. Amíg beszélgettünk szinte az egész osztály megérkezett. A suli és az órák is unalmasnak igérkeztek ezért gyorsan haza akartam érni. Éhes is voltam ezért az erdő felé vettem az irányt. Mikor eléggé elkalandoztak a gondolataim egy férfira lettem figyelmes aki épp az erdőből jött ki. Ő is észre vett engem és kb. 1 percig csak egymás szemébe néztünk mikor ő odajött hozzám.

-Szia! Ahogy látom új vagy még erre! A nevem Damon Salvatore.

-Ó igen még csak most költöztünk ide. Ez az első napom. A nevem Alice.

-Alice.. szép név. Nem találkoztunk mi már valahol?

-Nem hiszem…. –nem tudtam befejezni mert bele vágott a szavamba.

-Meg hívhatlak egy italra  a Grill-be?

-Bocsi de most nem jó. Haza kéne mennem!

-Akkor csak hadd kísérjelek haza!

Nem akartam nagyon ellenségesen viselkedni ezért bele egyeztem. Egész úton haza felé magáról beszélt, Mystic Falls-ról. Mellette én szinte meg sem tudtam szólalni.

-Itt vagyunk!

-Oké. Örülök hogy elkísérhettelek.

-Én pedig köszönöm. A történeteiddel többet tudtam meg a városról!

-Hát örülök hogy segíthettem! Amúgy mi a teljes neved?

-Alice Pierce. – Az arca teljesen lefagyott a döbbenettől. Megszólalni se tudott de szerintem nem is akart.

-Na akkor és megyek! Szia!

El sem köszönt hanem még mindig ott állt ahol eddig. Komolyan, már kezdtem azt hinni hogy kicserélték egy viaszbábuval. De ez már nem érdekes mert szörnyen éhes vagyok. Damon elrontotta a terveimet az erdőben hogy állattal táplálkozzak ezért inkább elmentem a vérbankba. Jobb mint egy ember vérét teljesen kiszívni, bár az se rossz de most nem volt kedvem ölni. A vérbankba egy óra alatt jutottam el gyalog ezért már szinte felrobbantam az éhségtől. Könnyen szereztem magamnak 11 csomag vért ami jó lesz holnap reggelre is. Mikor haza értem kitöltöttem az egyik csomagot a poharamba és beleittam. Végre szólalat meg magamban egy hang, végre hogy ihatok. Este mikor lekapcsoltam a villanyt eszembe jutott Damon és rájöttem hogy nagy hibát követtem el. Salvatore emlegettem fel magamban a nevet. Katherine változtatta át őket én meg megmondtam hogy Pierce vagyok.