Új aloldal

Létrehoztam egy aloldalt aminek a lényege, hogy kik is a történetem szereplői és, hogy milyen lesz a következő fejezet. A fejlécben találtok majd leírást(jelenleg 1x08 nem 1x07)és egy képet a fejezteből ill. nem sokára felrakom a szereplők leírását. Katt a képre az oldalért és írjatok oda is mert nagyon fontos szerepe lesz! :P

Fejezet kiegészítés (4.fejezet)-Hol volt Caroline?

Az 4.fejezetben miután Elena és Alice kifutnak a suliból nem derül ki, hogy hová tűnt Caroline. Most elírtam egy fejezeteben amihez a VD 2x13-ik része adott ihletet. Caroline fanoknak nem ajánlom, én is az vagyok és őszintén szólva én is sajnálom most szegényt pedig ez csak egy fanfiction xD. Na de mindegy olvassátok el de nem kérnék hozzá negatívumot mert szerintem elég jól körülírtam mindent. A 7.fejezet hamarosan jön. A fejemben már az egész megvan és nagyon jó lesz! :D
__________________________________________________________________________

/Caroline szemszöge/

Miután Elena és Alice elrohantak arra gondoltam, hogy én is kimegyek hátha szükség van a vámpír képességeimre, de valami megakadályozta hogy kimenjek. Valaki befogta a számat hátulról, de olyan erősen hogy nem tudtam szabadulni. Felsikítottam amikor egy verbénás zsebkendővel a számhoz ért. Ezek után egy fa darabbal próbált leütni és sikerrel is járt. Amikor felébredtem egy ketrecben voltam egy elég szép és nagy házban. Lépteket hallottam:

-Örülök, hogy magadhoz tértél! Remélem Tod jó munkát végzett! –egyből felismertem, hogy ki is ő: Isobel, Elena édesanyja.

-Mit akarsz? –alig kaptam levegőt és rengeteg helyből véreztem.

-Csak egy pár információt a kis barátodról.

-Én Elena barátnője vagyok. Miért csinálod velem ezt?

-Ne terljük a szót rendben? Mondtam valamit, most pedig választ várok rá.

-Nem mondok én neked semmit!

-De igenis mondasz! Tod! –láttam amint egy nagy, izmos ember odajön majd elővesz a zsebéből egy fa szerű kést. Közelebb jött hozzám, megfogta a kezem és felhasította a fával. Isobel láthatóan jól érezte magát a sikításaim közepette.

-Szóval beszélsz? –válasz helyett én csak sírtam.

-Azzal a barátnőddel kapcsolatban szeretnék kérdezni akivel a wc-n beszéltél.

-Alice neve…és…és…

-Ne húzd az időm! Van mással is dolgom!

-Vámpír.

-Eddig ezt én is tudtam. De Pierce ezt is tudod? És, hogy sokkal több gonoszságot elkövetett mint Katherine meg én egybevéve.

-Ezt nem tudtam. –kezdtem egy kicsit feloldódni, de rájöttem hogy kár volt.

-Sok mindent nem tudsz még szöszke. Lenne még egy kérdésem: mit akar itt Alice? Mindent tudni akarok.

-Én nem tudom! –Isobel rá mosolygott Tod-ra aki megint támadásba lendült: most egy üvegcsét vett ki a mellette álló szekrényből amiben szerintem verbéna volt. Közelebb jött és rám öntötte. Ekkora fájdalmat még életemben nem éreztem. Mintha minden erőm csak most hagyta volna el a testem és végre újra ember lehetnék azzal a csekély erővel ami megint elhagy. Ha így folytatják biztos, hogy se ma, se soha többé nem megyek haza.

-Szóval mit tudsz még? Most már nem csak Alice-ról hanem Damon-ról meg a többiekről is szeretnék hallani!- Isobel egyre dühösebb lett mikor nem válaszoltam.

-Tod egy kicsit szeretnék elbeszélgetni a szőkeséggel. Ha lehet…tudod mire gondolok? –egy bizalmas mosolyt vetett Todra aki még egyszer rám öntött ebből az üvegből és elájultam. Újra a házban ébredtem csak egy székhez kikötözve. A nyakamon egy póráz szerűség volt erősen körbetekerve, a lábam és a kezem úgyszintén leszorítva.

-Na most már lehet, hogy beszélsz! Mi közük van egymáshoz Damonnak és Alicenak?- Isobel nagyon harciasan és szigorúan faggatott.

-Én úgy tudom, hogy barátok.

-És Stefannak és Alicenak?

-Stefan már régóta eltűnt.

-Mi volt még Mystic Falls-ban amíg nem jártam itt?- erre már nem válaszoltam. Nem volt erőm elmondani mindazt amiken átestünk. Isobel a szemével méregetett engem, miközben Tod megint odajött hozzám. Semmi jóra nem számítottam. Megfogta a póráz végét és elkezdte húzni. Addig még nem ért a nyakmhoz így nem éreztem, hogy verbénával van bekenve.  M iközben húzta, Isobel egy pisztolyt vett elő amivel a fejemre célzott. Egy fa golyó hatol mélyen a homlokomba így még jobban és erőteljesebben sikítottam.

-Mára szerintem ennyi lecke elég volt neki. Vidd le. Holnap újult erővel mesélhet, de ne feledd! Csak semmi vér neki. Kiszívhatja mondjuk a sajátját!- és megvetően pillantott rám aki vérzett a kezéből, a hátából, a fejéből és árad belőle a verbéna szag. Tod kikötözött majd egy lenti pincébe hurcolt és bezárt.

-Jó éjt! Vacsorád a saját véred! –ennyit kaptam búcsúzóul. Megmozdulni sem bírtam a fájdalomtól.