Sokáig tartott amíg rendesen ki tudtam nyitni a szemem és felmérni a külvilágot. Ugyanott voltunk, pedig azt hittem legalább egy kórházba bevisznek. Pár perc múlva Damon oda jött hozzám míg egy beszélgetést szakított meg egy rendőrrel:
-Jól vagy? Megkértem Bonnie-t hogy ne hívjuk ki a mentőket!
-Miért ne? Amúgy jól vagyok.
-Tudod egy vámpírnak nem tesz jót ha kórházban van! – Vajon honnan tudja?
-Miről beszélsz? –próbáltam feltápászkodni.
-Tudom mi vagy! Egy ember nem esik csak úgy össze vér láttán. Ja és Pierce vagy, nos ebből jöttem rá legelőször.
Damon felsegített, de én nem mertem megköszönni. Remélem nem mondja el senkinek mert az nagy veszteség lenne.
-Mi történt? – összeszedtem minden bátorságomat és megszólaltam.
-Még a rendőrök sem tudják. Én is majdnem elájultam de Damon akkor kihívta a rendőrséget és…ott volt ugye…Elena…de…ő…- Bonnie szavába Damon hirtelen közbevágott mert megunta a dadogását.
-Azt mondtak Elena mindjárt jobban lesz és kijöhet a mentőkocsiból. – Én eddig észre se vettem hogy kihívták a mentőket is. Elena véres karral mászott épp ki az egyik mentőkocsiból. A pulcsi ami rajta volt teljesen szét volt szaggatva és a nadrágja sem volt éppen tiszta.
-Damon! –úgy mondta ki ezt a nevet mintha nem lenne körülötte senki csak Ő. Nekem Damon a megismerkedésünk óta szimpatikus volt tehát Elena részéről én ezt támadásnak vettem ezért közbeszóltam:
-Hogy vagy?
-Jól, köszi. Azt mondták hogy menjek haza és pihenjek le. – A szeme sarkából megint Damonre pillantott, mintha elvárná hogy kísérje haza. Szerencsémre Elena lemondhatott a kis közös útjáról Damonnel mert én és Bonnie is mentünk velük.
-Én szerintem haza megyek!
-Jó. Szia Bonnie!
Amíg meg nem érkeztünk senki nem szólt egy szót sem, kivéve egyszer Elenát aki csak feljajdult a fájdalomtól amit érzett a karjában.
-Ha jó akkor én megyek és lepihenek! Sziasztok!
Mikor fordultam meg hogy megyek haza oldalról elénk sétált valaki. Azt hittem és Damon is hogy Elena de én hamar rájöttem hogy nem ő a karja miatt.
-Sziasztoook! –az o betűt jó sokáig elhúzta a végén.
-Katherine! –tehát Damonnak is leesett.
-Igen Damon? Rég találkoztunk nem? Fel kéne egy kicsit frissíteni az emlékeidet.
-Nem hiszem. Te voltál aki megölte azt a sok embert?
-Ilyet feltételezel rólam? Tudod a környezetedben más vámpír is van –és rám pillantott- tehát ne hidd azt hogy én voltam.
-Nem Alice volt mert ő végig velem beszélt!
-Ez igaz…de nem én voltam. És ha már te is képben vagy Alice-szal kapcsolatban akkor szerintem nincs miről beszélnünk!
Katherine eltűnt.
-Haza kísérjelek?
-Nem kell köszi…
-Azért haza kísérlek.
Egész úton beszélgettünk, de szerencsére nem vámpír témákról hanem a támadásról ami délután történt. Mikor megérkeztünk épp hogy indultam be mikor Damon hátulról megfogta a kezem. Megfordultam, ő pedig közel hajolt és eltolta a szemembe lógó hajszálakat. Egyre közelebb hajolt de csak óvatosan mert nem tudta mire számíthat és gyengéden megcsókolt.
